Az Esquire magazin még novemberben készített interjút Daniel Craiggel. A színész megmutatta az Omegáit, amik között akadt egy olyan vintage Seamaster 300 (talán 165.024), amit Budapesten vásárolt magának, amikor a 2005-ös München című filmet forgatták.

Az Index akkor azt írta, hogy mindössze néhány vágókép miatt felújítottak egy XII. kerületi Bauhaus stílusú villát, a ház tulajdonosaival pedig titoktartási szerződést kötöttek.

Craig visszaemlékezése szerint a budapesti forgatás közben már tárgyalásban volt a Bond-franchise-t birtokló produkciós iroda társtulajdonosával, Barbara Broccolival, hogy ő legyen az új 007-es. A színész elmondta, hogy az egyik forgatási napon a belvárosban sétált, mikor meglátta ezt az órát és azonnal megvette.

A München több jelenetét is a Vörösmarty téren forgatták. 2005-ben a belváros ezen részén, ehhez hasonló órák talán csak a Pilvax közben lévő Walther Kronométernél voltak.

Ez az üzlet csak 500 méterre van a Vörösmarty tértől, így talán nem túlzás azt állítani, hogy az akkor még épp, hogy nem James Bond Daniel Craig ennek az üzletnek a kirakatában látta meg ezt a vintage Seamastert.

Elérhetőségek:

Ha nem szeretnél lemaradni a következő részről,
iratkozz fel hírlevelünkre vagy kövess minket Instagramon!

info@3oras.hu

Csörgős Zsolt – 10óra10 antik órabolt
Bemutatkozás * Instagram

Dévai László – Csuklószpotting
Bemutatkozás * Instagram

Ferenczi Balázs – Chrono24/Fratello
Bemutatkozás * Instagram

Kapcsolódó epizódok